Mi lehet a klímaváltozás elleni harc reális útja?

Az ENSZ nemrégiben megrendezett glasgow-i klíma-csúcstalálkozóját előzetesen úgy harangozták be, mint amely az „utolsó esély” a „klímakatasztrófa” leküzdésére és az „emberiség megmentésére”. Sokakhoz hasonlóan John Kerry amerikai klímanagykövet pedig arra figyelmeztetett, hogy már csak kilenc évünk maradt arra, hogy elkerüljük a „katasztrofális” globális felmelegedés legsúlyosabb hatásait.

Az elmúlt évtizedben a globális elit klímaváltozással kapcsolatos megszállottsága elvonta a figyelmet a világot érintő számos más nagy problémáról – a legdrámaibb módon erre az Ukrajna elleni invázió mutatott rá. A nyugat-európai vezetőknek az elmúlt évtizedben az energiaforrások diverzifikálásával és a palagáz-termelés kiterjesztésével kellett volna törődniük ahelyett, hogy az atomerőművek bezárásával foglalkoztak, illetve ijesztő mértékben függővé váltak Oroszországtól. A kialakult háború azonban távolról sem az egyetlen dolog, amire nem figyeltek eléggé.

A gazdag világ fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos képmutatása teljes mértékben megmutatkozik abban, ahogy reagált az Oroszország ukrajnai invázióját követő globális energiaválságra. Miközben a vagyonos G7-országok arra intik a világ szegény államait, hogy a klímavédelmi aggályok miatt csak megújuló energiaforrásokat használjanak, Európa és az Egyesült Államok könyörög az arab országoknál, hogy azok növeljék az olajkitermelésüket. Németország pedig újraindítja szénerőműveit, miközben Spanyo