A klímaperek a demokráciát ássák alá

A világ számos kihívással néz szembe, az infláció és a magas kamatok hatásaitól kezdve a koronavírus-járvány elhúzódó következményein át az olyan geopolitikai konfliktusokig, mint Oroszország ukrajnai inváziója. Mindezek közepette idén elérkeztünk a fenntartható fejlődési célok félidejéhez is (a 2030-ra szóló célkitűzéseket ugyanis 2015-ben fogadták el az ENSZ tagállamai – a szerk.). Ezek a célkitűzések igen sok, összesen 169 vállalást tartalmaznak, miután a világ vezetői mindenkinek mindent megígértek.

A gazdag világ fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos képmutatása teljes mértékben megmutatkozik abban, ahogy reagált az Oroszország ukrajnai invázióját követő globális energiaválságra. Miközben a vagyonos G7-országok arra intik a világ szegény államait, hogy a klímavédelmi aggályok miatt csak megújuló energiaforrásokat használjanak, Európa és az Egyesült Államok könyörög az arab országoknál, hogy azok növeljék az olajkitermelésüket.

Annak ellenére, hogy folyamatosan azt mondják nekünk, hogy a nap- és a szélenergia a villamos energia legolcsóbb formája, a kormányoknak világszerte 1,8 ezer milliárd dollárt kellett költeniük tavaly a zöld átmenetre. „A szél és a napenergia már most is jelentősen olcsóbb, mint a szén és az olaj” – egyszerűen így igazolja Joe Biden amerikai elnök a zöld támogatásokra fordított több száz milliárd dollárt. Valójában az az érvelés, hogy a szél- és napenergia a legolcsóbb, a zöld lobbisták, aktivisták és politikusok által világszerte használt kifejezés.